Emlékeim a diófestésről + Videó

Emlékeim a diófestésről + Videó


Ha elmúlik karácsony!

Alig kezdődött el az ősz, '23 szeptember végét írunk.

Munkám befejeztével, fáradtan leültem a gép elé. Ez engem mindig feltölt, kikapcsol, ha céltalanul tallózok egy keveset különböző posztok, olvasnivalók között. Pár perc elteltével nem akartam hinni a szememnek. Egy videó, amelyet egy ismerős töltött fel még évekkel ezelőtt.

Egy karácsonyi videó, egy karácsonyi dal a Neoton Família előadásában, amelyben a karácsony elmúlásáról énekelnek. Hirtelen ránéztem a naptárra: Igen, nem vagyok eltévedve, még csak szeptember végét írunk. De akkor hogy kerül ide most egy karácsonyi dal?  Nem sokáig elmélkedtem ezen a dolgon, mert hirtelen jó érzés töltött el. Valahogy beugrott, felidéződött egy gyerekkori karácsonyi emlék, amely nem a karácsony elmúlásáról szól, hanem épp a karácsony előtti várakozásról.

Folytatás a videó alatt.

Neoton Familia előadásában e gyönyörű dal: Ha elmúlik karácsony!

Jóval tíz év alatti lehettem, de még mindig tisztán emlékszem e nap délutánjára. Anyukám azt mondta: Tudod lányom, nemsokára itt a karácsony. Ilyenkor az angyalkák meglátogatják a jó gyerekeket, családokat. Elhozzák a szeretetet, a még nagyobb szeretetet és a jó gyerekeket megajándékozzák kisebb, nagyobb ajándékokkal. Sok családhoz és gyerekhez kell nekik menni, sok ajándékot kell nekik beszerezni és vinni karácsony estéjén. Mit szólnál hozzá, ha segítenénk nekik? Megdöbbentem, hogy hogyan, de közben nagyon örültem, hogy segítünk az angyalkáknak. 

Gondolataimból anyukám hangja riasztott fel. Gyere, megyünk a kamrába! Mégjobban megdöbbentem. Mit csinálunk a kamrában, hisz nincs ott semmi érdekes, de ugrálva kisértem anyukámat a kamráig. Ő ott az egyik polcról elővett egy kosarat, amely tele volt csörgős dióval. Bevittük a lakásba, a konyhába.

A tiszta terítőt levettük az asztalról, helyette különféle papírokkal letakartuk majd felraktuk rá a szépen megtisztított egész diókat, amelyeknek az egyik végébe a foszfortól megtisztított gyufaszálakat szúrtunk. Előkerült valahonnan két pici ecset és két kis üveg. 1-1,5 deciliteres lehetett. Benne ezüst színű festék, melyet más alkalmakkor télen a kályhához használtunk. Ezzel a festékkel és az ecsetekkel elkeztük szép lassan festegetni a diókat. Sokat. Nagyon sokat. Amikor elkészültek, az asztalon hagytuk megszáradni, majd másnap megforgattuk őket, átnéztük, hogy hiányzik-e valahonnan róluk festék, ha igen, azt pótoltuk. Ismét hagytuk megszáradni őket.

Másnap már Szenteste napja volt. Délig böjt (természetesen én kaptam reggelit), majd ebéd után az asztalt szép ünnepi terítővel leterítette anyukám, a festett diót három részre osztottuk. Egy rész került a szépen leterített asztalra, azért, ha hoznak az angyalok nekem karácsonyfát, akkor majd ezt is rárakjuk, mert ezzel segítünk az angyaloknak. Második rész festett dió egy tálcára került a veranda asztalára. Ez azért, hogy majd az angyalok elviszik más kisgyereknek akik megérdemlik. A harmadik részt pedig becsomagoltuk szépen és beletettük egy táskába amit anyukám "biciklijének" a kormányára akasztottunk. 

Délután ruhát váltottunk, anyukám felültetett a kerékpár hátsó ülésére és elmentünk nagymamámékhoz. Hú! Hát az valami csuda jó volt. Az asztalon három vagy négy tepsiben kelt a finom karácsonyi mákos és diós kalács, tekercsek meg kiflik, a kemencében pedig égett a tűz. Ezt a látványt én mindig nagyon szerettem, még akkor is, ha nem volt karácsony. Nagymamának odaadtuk a szép festett karácsonyi diókat. Nagyon örült nekik. 

Hamarosan bekerültek a szépen megkelt tészták a kemencébe, amelyek miatt az egész házat bejárta a kellemes sült tészta illata. Nemsokára pedig az asztalra kerültek a számomra legfinomabb sütemények. Omlós, finom és lágy, amit csak nagyanyám tudott sütni. Ezt az illatot és az érzést azóta sem találtam meg soha és sehol sem.

Esteledett. Szedelődzködtünk és indultunk haza, hogy még sötétedés előtt hazaérjünk. Természetesen akkora pakkot kaptunk nagymamámtól, hogy alig tudtuk hazavinni.

Amikor hazaértünk a boldogság csak fokozódott. A szépen leterített asztalon ott volt egy aprócska, de gyönyörű karácsonyfa. A díszek szinte olyanok voltak rajta, mint előző évben, de akkor is nagyon szép volt és csak az enyém. Egy kicsit megpihentünk, ráraktuk a festett diódíszeket és csak úgy csillogott a petróleum lámpa fényében. A világ legfinomabb sütije pedig az asztalunkon volt Szenteste. Eszünkbe sem jutott, hogy más ajándék kellene. Mindenünk megvolt.

Emlékezzünk csak erre a mondatra: "Második rész festett dió egy tálcára került a veranda asztalára." Mi történt ezzel a dióval? Hát bizony nem tudom, de annyi biztos, hogy eltűnt! Helyette a tálcán egy csomag volt. Amikor kibontottuk, azt láttuk, hogy finom aprósüti van benne. Olyan amivel a szomszéd Etelka néni kínált meg mindig amikor sütit sütött. Lehet, hogy a diókat pedig elvitték az angyalok neki? Ki tudja! Karácsonykor minden csoda megtörténhet, amit csak elképzelünk és még az is amit el sem képzeltünk:))

Emlékezett: Irina

 

Ez a cikk eredetileg a KarácsonyVilága Magazinban jelent meg.

 További cikkeimet https://karacsonyvilaga.hu/ tudod elolvasni.


Tetszett a cikk?

 

Cikkajánló

További cikkek »